Szénsav-gázfürdő

A szénsavhóra forró vizet csorgatnak így  tejfehér szénsavas köd képződik, ami a speciálisan kialakított kezelőkádat alulról felfelé szabályozható magasságig tölti ki. Kímélő jellegű, a hidrosztatikus terhelés nem érvényesül, elsősorban perifériás érbetegségek kezelésére használják.

  Történet

 Dr. Megyesi Schwartz Pál születésének 100. évfordulóját ünnepelte tavaly Kapuvár város és a kórház vezetősége, az orvosok, az ápolónők és a betegek népes csoportja. Dr. Megyesi Schwartz Pál főorvos a szénsavas gázfürdő alkalmazását vezette be a kórházban.

Száz évvel ezelőtt, 1908. október 29-én született Dr. Megyesi Schwartz Pál. Édesapja, Schwartz Kálmán gimnáziumi tanár volt. Schwartz Pál gyermekéveit Pozsonyban, majd Erdélyben töltötte. 1919-ben került Sopronba, ahol elvégezte a gimnáziumot.

Ezt követően a Pécsi Egyetem orvosi fakultására iratkozott be. Egyetemi évei alatt állami ösztöndíjat kapott, kilencen voltak testvérek és szülei nem tudták volna taníttatni. 1932-ben orvosdoktorrá avatták.

1935-től körzeti orvos Mihályiban. Közben megnősült, öt gyermeke született: Ferenc, Pál, Katalin, István és Kálmán. Körorvos korában is végzett tudományos munkát. Mihályiban találkozott először szénsavhóval. Látta, mikor a gyerekek ezzel játszottak, és mikor ezt vízbe dobták, reakciót váltott ki a vízben, aminek következtében füst, illetve gáz keletkezett.

A fenti jelenség felkeltette érdeklődését, és rendelőjében elkezdett kísérletezni a szénsavhó, illetve a szénsavgáz hatásával.

1940-ben tisztítatlan szénsavhó felhasználásával fürdőkádban állított elő mesterséges szénsavgázt, és felfedezte, hogy ez az érszűkületi betegségeket hatásosan gyógyítja. Ezen kísérletek eredményességén felbuzdulva, később a kapuvári kórházban eredményesen alkalmazta a végtagkeringési betegségekben szenvedő, valamint reumás betegek gyógyításában.

1948-ban az Orvosok Lapjában dolgozata jelent meg a „Mihályi szénsavhó az orvosi tudomány szolgálatában” címmel.

Hatás

Lásd szénsavfürdő

A videóban az 1:25. másodperctől kezdve van szó a Szénsav-gázfürdőről, ha rákattintunk innen indul. A teljes videó megtekinthető a youtube oldalon.

 Javallat:

  • a végtagok idült verõérbetegségére,
  • idült vénás elégtelenségre,
  • idült nyiroködémára,
  • érbeidegzési zavarok,
  • élsportolók rehabilitációs kezelésére,
  • élsportolók teljesítmény fokozására,

Ellenjavallat

 Kivitelezés

A szénsavas kezeléseknek ez a formája olyan speciális kádban (tartályban) történik, melynek lábrészénél egy rácsozat gátolja meg, hogy a beteg ebben a szeparált részben lábával a mínusz 70 °C fokos szénsavas jég „téglát” megérintse. A kádat lefedik.

Különleges ülőkád

Erre a szénsavas jégre meleg vizet csorgatnak, így köd képződik.

Szénsavtégla és szénsavköd keletkezése

Magyarországon a kapuvári Lumniezer Sándor Kórházban végeznek ilyen kezelést.

Megjegyzés

 A szénsavfürdő, szánsav-gázfürdő és mofetta kezelések ugyan azon az élettani hatáson alapulnak. A legtisztábban a mofetta kezelés valósítja meg ezt, itt a CO2 gáz fejti ki a hatását. A szénsavfürdőnél ez a gáz vízben van feloldva, a jelen fejezetben tárgyalt Szénsav-gázfürdőnél pedig vízgőzben.

 

További olvasnivaló:

A remény szigete érbetegeknek pdf

Előző bejegyzés Következő bejegyzés