Fin szauna

A fin szauna a szauna. Ha bármilyen más típusról szeretnénk beszélni, hozzáteszünk valamit a szó elejére, Infraszauna stb.

Történet

A szaunát az északi népek feltehetően kétezer éve ismerik, bár az első írásos említések a szaunáról csak kb. ezer évre nyúlnak vissza. Eredetileg a szauna mosakodásra, fürdésre használatos helyiség volt, de mivel a szaunában tiszta víz és általában tisztaság volt, szülésekhez és betegek gyógyulásához is használták. Az idősebb finn emberek még ma is elmondhatják magukról, hogy ők szaunában születtek.

A vándorló, északi nomádoknak már voltak primitív szaunáik. A földbe gödröt ástak, ebbe tüzet raktak és felülről befedték, hogy egy fürdésre alkalmas, meleg helyet készítsenek. A tűz valószínűleg nyitott volt, és a fürdőzőknek várniuk kellett, amíg a tűz kialszik, vagy már csak parázslik, mielőtt használni kezdték a szaunát. Az indiánok inipije nagyon hasonló a szaunához.

Hatás

A forró kabinban testünk felmelegszik, az erek kitágulnak, és az izzadás által a bőr alatti kötőszövetben felgyűlt folyadék, illetve remélhetőleg vele együtt a sejt közötti állományban lerakódott salakanyagok a verejtékkel együtt szervezetből a bőrön keresztül távoznak.

A finn szauna esetében a kabin ajánlott hőmérséklete 80-100°C között alakul, páratartalma pedig a felhasználó igényei szerint változtatható a szaunában található kályha felforrósodott bazaltköveinek locsolgatásával (általában 10-30% közötti érték). A helység páratartalmának növekedésével az izzadás fokozható.

Javallat

  • vérkeringés serkentésére,
  • izomgyengeség esetén,
  • stressz feloldására,
  • enyhe depresszió, levertség esetén,
  • alvászavar leküzdésére,
  • orvos javaslatára leromlott általános egészségi állapot javítására,
  • köhögés és felső légúti hurut esetében,
  • ízületi mozgások nehézségei esetében, reumás fájdalmak esetén.

Ellenjavallat

  • akut ízületi reumás megbetegedésekkor,
  • légúti fertőzés esetén,
  • hőemelkedés, láz esetén,
  • tuberkolózis vagy tüdőbetegség esetében,
  • szív és keringési betegségben szenvedők (pl. közvetlenül szívinfarktus után, tartósan magas vérnyomás esetén, szívkoszorúér-keringési zavaroknál, szívelégtelenségnél),
  • egyéb betegségek esetén, mint gyomor vagy nyombélfekély, pajzsmirigyzavarok, rosszindulatú daganatok, nemi betegségek, gócok, zöldhályog, epilepszia és más görcsökkel járó betegség, súlyos neurovegetatív zavarok,
  • belső szervek tartós gyulladása esetén.

 


Kivitelezés

A fürdőzést zuhanyozással kezdje, de a szaunába szárazra törölközve menjen!

Helyfoglalás előtt terítsen az ülésre lepedőt vagy törölközőt!

Amíg a szaunán kívül hűti magát, ne hagyja a padon törölközőt, azzal elfoglalva más elől a helyet!

A felöntéseket fürdőmester vagy szaunamester végezze, így megelőzve az illat kavalkád valamint az esetleges viták keletkezését!

A felöntést követő percekben, nem ajánlatos ajtót nyitogatni, inkább élvezze ki a forró levegőt! Külföldön ilyenkor a legtöbb helyen jelzőlámpa világít, így tudatva a bemenni szándékozókkal, hogy épp felöntés történt!

Minden csepp, amelyet a forró lávakövekre öntenek, a szaunában párologva belégzésre kerül, ezért van olyan folyadék, amely nem alkalmas a locsolásra, pl. az ammóniatartalom miatt!

Étkezés után nehéz gyomorral nem ajánlott szaunázni, ahogy alkoholos ital elfogyasztása után sem!

Ékszereket mellőzzünk a szaunában, mivel felhevülésük égető érzést, és hólyagosodást is okozhat a bőrön!

Lázas betegen ne menjen el szaunázni, mert amíg bizonyos betegségek, tünetek kialakulását megelőzi, addig a hőemelkedéses illetve lázas állapotot felfokozza!

Lehetőleg finoman tartsa szemmel a másikat, mert előfordulhat, hogy egy-egy gondatlan szaunázó saját egészségi állapotát, fizikai állóképességét rosszul méri fel, és segítségre szorul esetleg menteni is kell.

Egy-egy fázis között tartson némi pihenőt, hogy a testének legyen ideje lehűlni, hogy aztán az egész kezdődhessen elölről!

Élvezze ki a szaunában a csendet, és hagyja, hogy a többi szaunázó is ezt tegye.

Amennyiben lehetősége van, rá vegyen részt egy szaunaszeánszon különleges élményben lesz része.

szaunaszeánsz

Megjegyzés

A finneket azért nevezhetjük igazán a szaunakultúra meghonosítóainak, mert minden más népnél jobban, náluk maradt meg ennek ősi hagyománya, a többi népcsoportnál pedig mindenütt kisebb, vagy nagyobb mértékben ugyan, de megváltozott.

Egy régi finn mondás szerint, ha a szauna és az alkohol már nem segít, akkor a beteg valószínű meg fog halni.

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés